Milyen hosszúak a tanfolyamok?
Honlapunkon minden tanfolyam pontos óraszáma megtalálható, azonban a képzés teljes hossza függhet a képzés ütemezésétől, valamint az – igény esetén kérhető - előzetes tudásszint felmérése során elért eredménytől
Elindult képzéshez lehet e csatlakozni?
Igen, amennyiben a képzés ismertetőjénél szerepel a becsatlakozási lehetőség. Az előzetes tudásszint felmérését ilyen esetben is igénybe lehet venni.
Munka mellett elvégezhetőek e a tanfolyamok?
Az oktatás ütemezése minden esetben a jelentkezők igényeihez alkalmazkodva kerül kialakításra, így délutáni, hétvégi oktatási alkalmakat is tudunk biztosítani, valamint a képzések elméleti oktatását online és távoktatás formájában is vállaljuk.
Van részletfizetési lehetőség? Hogyan, milyen ütemezésben kell fizetni?
Igen, minden résztvevőnk számára biztosítjuk a részletfizetési lehetőséget. A jelentkezési lap kitöltése nem jár fizetési kötelezettséggel. A résztvevőnek kizárólag a felnőttképzési szerződés megkötésével és életbe lépésével keletkezik fizetési kötelezettsége. A tanfolyamok megnyitásakor, illetve becsatlakozáskor esedékes az első részlet, a fennmaradó összegre pedig a képzés végéig havonta, egyenlő részletekben küldünk díjbekérőt.
Hogyan és hol tudok tanfolyamra jelentkezni?
Kérjük, keressék kollégáinkat e-mailben, telefonon, vagy személyesen pécsi ügyfélszolgálatunkon.
Milyen dokumentumokat kell benyújtani a tanfolyam megkezdése előtt?
A tanfolyam megkezdéséhez a honlapunkról is letölthető, kitöltött, aláírt jelentkezési lapra, legmagasabb iskolai végzettségét igazoló bizonyítványára, valamint egyes szakképesítések/részszakmák esetében foglalkozás-egészségügyi szakorvos által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolásra van szükségünk. Ezen dokumentumok leadása nem jár fizetési kötelezettséggel. A résztvevőnek kizárólag a felnőttképzési szerződés megkötésével és életbe lépésével keletkezik fizetési kötelezettsége.
Mi a teendő, ha idő előtt abba szeretném hagyni a megkezdett tanfolyamot?
A képzés idő előtti befejezésére vonatkozó szándékukat minden esetben jelezzék kollégáinknak, ugyanis a felnőttképzési szerződés aláírása fizetési kötelezettséget von magával. Bejelentés hiányában a szerződést élőnek tekintjük, így a képzési költség esedékes részlete számlázásra kerül. Idő előtt befejezett tanfolyam esetén, amár igénybe vett szolgáltatások után kifizetett összege(ke)t nem áll módunkban visszatéríteni.
Hol és hogyan lehet vizsgát tenni?
A képzések végén a- képzés sikeres befejezéseként szabott feltételeket teljesítő - résztvevők számára tanúsítványt állítunk ki, mellyel akkreditált vizsgaközpontban tudnak szakmai vizsgára jelentkezni. Igény esetén a vizsgára való jelentkezés folyamatában kollégáink minden résztvevő számára segítséget nyújtanak.
Hogyan igényelhetek Europass bizonyítványt?
Az igénylést kovacs.szabolcs@profissimus.hu e-mail címre lehet küldeni, illetve személyesen is lehetséges a 7621 Pécs, Váradi Antal u 5. Címen
Hogyan és hol tudom pótolni az elvesztett bizonyítványomat?
Az elveszett, vagy megsemmisült szakmai bizonyítványról a Pest Megyei Kormányhivatal (PMKH) állít ki bizonyítványmásodlatot, amennyiben az eredeti bizonyítvány 2010.01.29-től került kiállításra!
A Pest Megyei Kormányhivatal oldaláról letölthető a kérelem.
Ha a szakmai bizonyítvány 2010.01.29-ét megelőző időszakban került kiállításra,a bizonyítványban szereplő Vizsgaszervező intézmény állítja ki a szakmai bizonyítványmásodlatot.
Ha a Vizsgaszervező jogutód nélkül megszűnt vagy iratai megsemmisültek, a kiállító Vizsgaszervező székhelye szerint illetékes megyei főjegyző állítja ki a bizonyítványmásodlatot.
Milyen dokumentumokat kell benyújtani gépkezelői vizsgához?
- Személyi igazolvány és lakcímkártya mindkét oldaláról másolat
- Szakellátó hely által kiállított szakmai orvosi alkalmassági igazolás.
- 2 db 3,5 x 4,5 cm vagy 4 x 4 cm méretű igazolvány kép.
- OKJ-s szakmai bizonyítvány, ha már rendelkezik vele.
- Gépkezelő jogosítvány, ha már rendelkezik vele.
A gépkezelő és mezőgazdasági jogosítványba milyen igazolványkép fogadható el?
A képet egyszínű, világos, lehetőleg fehér háttér előtt készítse. A képen látszódjon a válla, a fej körül legyen elegendő, de ne túlzottan sok háttér a kép vágásához. Nem takarhatja az arcot semmilyen takarhatja, nem lehet rajta napszemüveg. A háttérben nem lehetnek tárgyak. Fehér fénnyel jól bevilágított legyen a helyiség. Nem lehet árnyék az a háttéren, de az arcon sem. A kamera egy magasságban legyen a személy fejével. A modell nyitott szemmel a kamera irányába nézzen, fejtartása függőleges legyen. A modell szája legyen csukva, arca legyen érzelemmentes.
Hogyan és hol tudom pótolni az elvesztett gépkezelői jogosítványomat?
A jogosítvány pótlását/kiállítását minden esetben a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont végzi.
A Gépkezelő (GK) jogosítványt ezen a honlapon lehet újraigényelni: https://ekapu.nkh.gov.hu/pallasz2017/
- Kattintson az “Okmánycsere” gombra
- A lap alján a legördülő menüben válassza ki a “Gépkezelő jogosítvány”-t
Ekkor a rendszer kiírja már a szükséges tudnivalókat és árat, kattintson a “Tovább” gombra.
3. A piros csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező, ezeket töltse ki, majd a lap alján a “Tovább” gombra kattintva a rendszer generál egy “okmány cseréről” szóló nyilatkozatot, amit a 2. pontban megjelenő utasítások szerint töltsön ki és küldjön el a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont által feltüntetett címre.